Egyedül viseltem gondját édesanyámnak az utolsó éveiben, a testvéreim felé se néztek. Mindenkinek azt mondogatta, hogy a sok segítségért cserébe én öröklöm majd a nyaralóját, végrendeletet azonban nem írt. Számítani fog a hagyaték elosztásánál, hogy évekig én tartottam el?
Egy szerető családban általában természetesnek számít, hogy amennyiben az egyik családtagnak támogatásra van szüksége, akkor a rokonok anyagilag (pénz, tartásdíj) vagy természetben, például gondoskodással, ápolással segítik. Ideális esetben tehát nincs szükség arra, hogy a törvény írja elő, melyik családtagnak és milyen mértékben kell támogatnia a tartást igénylő rokont. Vannak azonban olyan esetek, amikor az eltartásra kötelezettek nem hajlandók önként segíteni, és ennek később anyagi vonzata is lehet.
Fontos tudni, hogy alapvetően kétféle eltartási kötelezettséget különböztethetünk meg. Az önkéntes tartás egy szerződésben vállalt kötelezettség, amelyért mindig jár valamilyen ellenszolgáltatás. Az időskorukra egyedül maradt, de állandó segítségre szoruló emberek gyakran kötnek öröklési szerződést valakivel, akár a szomszédjukkal, aki a gondoskodásért cserébe a haláluk után megörökli például a lakásukat. A közeli hozzátartozókat ugyanakkor a törvény kötelezheti arra, hogy ellenszolgáltatás nélkül gondját viseljék a másiknak.
Ki köteles eltartani kit?
A törvényi szabályozás szerint a házastársáról (vagy volt házastársáról) és egyenes ági rokonairól bizonyos szintig mindenki köteles gondoskodni, ugyanakkor a tartási kötelezettség a különböző rokonságban álló családtagokat eltérő mértékben terheli. Az eltartásra elsősorban mindig a házastárs, volt házastárs vagy volt élettárs köteles.
Ha nincs ilyen vagy nem kötelezhető a tartásra, például az anyagi helyzete vagy az egészségi állapota miatt, akkor a rokontartás szabályai szerint a tartási kötelezettség az egyenes ági rokonokat egymással szemben terheli. Ez azt jelenti, hogy a gyermeket elsősorban a szülők vagy a nagyszülők, míg a segítségre szoruló szülőket, nagyszülőket pedig a felnőtt, nagykorú gyermekek vagy az unokák kötelesek eltartani. Ezt ugyanakkor nem mindenki teszi meg önként, előfordul, hogy több gyermek közül csak az egyikük gondoskodik például az ápolásra szoruló édesanyjáról.
Gyakran örökös lesz az eltartóból
Ezért az olyan rokont, aki ténylegesen eltartotta az örökhagyót, végrendeletben gyakran örökösnek nevezik, és akár meg is jelölhetik a végrendeletben, hogy a sok segítségért, tartásért cserébe örököl, sokszor többet, mint a többiek. Előfordulhat azonban, hogy bár az örökhagyó szóban ígéretet tett az őt eltartónak arra, hogy valamilyen vagyontárgyat örököl majd utána, de nem végrendelkezett.
Ilyenkor a törvényes öröklés rendje érvényesül, és az örökösök között egyenlő arányban osztják el a hagyatékot. Ha azonban egyértelműen meg lehet állapítani, hogy ténylegesen csak az egyikük tartotta el az elhunytat, és ezért az örökhagyó valamilyen juttatást ígért neki, akkor ez az örökhagyót ténylegesen eltartó rokon a tartásból származó igényét a hagyatékkal szemben hagyatéki hitelezőként érvényesítheti. A szabály értelmében tehát az örökhagyót eltartó rokon akkor is hozzájuthat a neki ígért vagyontárgyhoz, például nyaralóhoz, ha erről az elhunyt nem végrendelkezett.
Hagyatéki hitelezőként alapvetően azok léphetnek fel, akiknek az elhunyt tartozott, és ezt a tartozást az örökösöknek a hagyatékból kell rendezniük. Távolabbi rokon vagy ismerős azonban csak úgy lehet hagyatéki hitelező, ha írásos szerződéssel bizonyítani tudja, hogy az elhunyt tartozott neki. Ezért, ha az örökhagyót nem közvetlen hozzátartozója, például a szomszédja tartotta el, ő csak akkor juthat hozzá a tartásért cserébe neki ígért vagyontárgyhoz, ha az elhunyt végrendeletében rá hagyta, vagy tartási, öröklési szerződést kötött vele.