
Végrendelet, hagyaték


Ez történik, ha tartozás van a hagyatékban
Édesapám halála előtt nem sokkal tudomást szereztem arról, hogy vannak rendezetlen tartozásai.

Nem csak örökléssel lehet hozzájutni az elhunyt számlájához
Édesanyánk halála után nem sokkal, a bankja átutalta a testvéremnek a számláján lévő egyenleget.

Többet örököl, aki eltartotta az elhunytat?
Számítani fog a hagyaték elosztásánál, hogy évekig én tartottam el az édesanyámat?

Hogyan gyorsítható a hagyatéki eljárás?
Örökösként hogyan tudnám meggyorsítani a hagyaték átadását?

Melyik az érvényes, ha több végrendelet van?
Édesapánk halála után két, egymásnak ellentmondó végrendeletet is találtunk. Ilyen esetben melyik végrendeletet kell figyelembe venni, ha mindketten igényt tartunk az örökségre?

Akkor is gondját viselik, ha már nem leszek
Tartósan beteg a gyermekem, és szüksége van arra, hogy valaki a gondját viselje, támogassa a mindennapokban akkor is, ha én már nem leszek.

Mikor lehet tenni apai elismerő nyilatkozatot?
Szükséges apai elismerő nyilatkozatot tennem úgy, hogy már egy éve jegyben jártunk, amikor a gyermekünk megfogant?

Sokan rosszul tudják az öröklés szabályait
Ki örökli az elhunyt bankszámláját? Használható az autója a hagyatéki eljárás befejezése előtt? Felülírható egy végrendelet?

Felvehetik a családtagok az elhunyt nyugdíját?
Apám a halála előtt nem vette fel az utolsó havi nyugdíját. A testvérem szerint ez még jár a családnak, de én úgy tudom, csak a hagyatéki eljárás után, örökléssel juthatunk hozzá.

Végrendelet feltételekkel? Akár diplomához is köthető az öröklés
Szeretném, ha az unokám lediplomázna, de mostanában nem fontos neki a tanulás. Kiköthetem a végrendeletemben, hogy ő örökli a házamat, de csak akkor lesz övé az ingatlan, ha sikeresen befejezi tanulmányait?

Osztrák lakása van? Figyeljen oda a különleges öröklési szabályokra
Édesapánk hagyatékában szerepel egy osztrák társasházi lakás is, amiről azt mondta,
szeretné, ha mindhárom gyermeke egyenlő arányban örökölné.

Hogyan maradhat családban a vagyon, ha nem született gyermek?
Van megoldás arra, hogy biztosan a családban maradjon a vagyon, ha nincsenek közvetlen leszármazók.

Sokak akár ki is tagadnák gyermeküket az örökségből
Ki lehet tagadni valakit az öröklésből azért, mert összevesztünk vele?

Többet örökölök, ha a testvérem ajándékba kapott egy nyaralót?
Számítani fog az öröklésnél, hogy a testvérem sokkal nagyobb értékű ajándékot kapott?

Nem minden vagyon része a hagyatéknak
Kevesen tudják, hogy vannak olyan vagyonelemek, amelyek nem minden esetben lesznek a hagyaték részei.

Gondot jelenthet az öröklésnél a külföldön kötött házasság?
Fiatal koromban Németországban dolgoztam, ott ismertem meg a férjemet, akivel rövidesen össze is házasodtunk.

Miben más, ha kiskorú örököl?
Egy kiskorú ugyanúgy örökölhet, mint egy nagykorú, akár törvényes örökléssel, akár végrendelettel.

Kié lesz a vagyonom, ha meghal az örökösöm?
Mit tehetnék, hogy a nejem után csak a közös gyermekünk örökölje az ingatlant?

Ki veheti fel az elhunyt utolsó havi nyugdíját?
Amikor egy nyugdíjas meghal, arra a hónapra még jár a nyugellátás.