Sokan álmukból felkelve is rávágják, hogy a gyermek mellett a házastárs is törvényes örökösnek számít. Pedig vannak olyan helyzetek, amikor egy férj vagy feleség nem jogosult az örökrészre, és nemcsak akkor, ha a végrendelet másképp rendelkezik. Sőt, a túlélő házastárs még akkor is kieshet az öröklésből, ha az elhunyt egykor a javára végrendelkezett. Előfordulhat, hogy a különélő házastárs sem törvény alapján, sem korábbi végrendelet alapján nem jut örökséghez.
Az örökléssel kapcsolatos tévhitek meglehetősen gyakoriak, az egyik ilyen a házastárs öröklésére vonatkozik. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy a házasság fennállása nem feltétlenül jelent jogot a törvényes öröklésre.
Örökölni Magyarországon kétféleképpen lehet: végintézkedés révén – azaz, az örökhagyó döntése alapján –, illetve végrendelet hiányában a törvényben meghatározott öröklési rend szerint. Nincs ez másképp a házastársak esetében sem.
Hogyan örököl a házastárs?
A törvényes öröklés szabályai szerint a túlélő házastársat – amennyiben az elhunytnak van leszármazója – holtig tartó haszonélvezeti jog illeti meg a közösen lakott ingatlanon és annak berendezési tárgyain, valamint a hagyaték fennmaradó részéből egy gyermekrészre jogosult. Ha az elhunytnak egy gyermeke volt, a hagyaték felét a házastársa örökli, ha kettő, akkor a harmadát és így tovább.
Ha az elhunytnak nem volt gyermeke, a házastárs örökli a közösen lakott lakást és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat, a hagyaték többi részén pedig a házastárs és az elhunyt szülei osztoznak. A hagyaték felét az elhunyt házastársa, míg a másik felét az örökhagyó szülei öröklik. Ha az elhunytat csak egy szülő élte túl, akkor az öröklésből kiesett szülő helyén a másik szülő és az elhunyt házastársa örököl. Amennyiben az elhunytnak nem volt gyermeke és egyik szűlője sem él már, akkor a túlélő házastárs egyedül örököl.
Házastársi öröklés: nemcsak a papír számít
A házasság fennállása azonban nem feltétlenül jelent jogot a törvényes öröklésre. Ha ugyanis a házastársak évek óta külön éltek, azaz, nem állt fenn közöttük életközösség – még ha hivatalosan nem is váltak el – a házastárs kieshet az öröklésből. Hasonló helyzet állhat elő akkor is, ha az örökhagyó korábban a házastársa javára végrendelkezett. Az életközösség fennállása alatt tett ilyen végrendelet ugyanis hatálytalanná válhat, ha az öröklés megnyílásakor az életközösség már megszűnt, nem volt reális esély a helyreállítására, és az is nyilvánvaló, hogy az örökhagyó már nem kívánta a házastársát juttatásban részesíteni.
A bíróság dönthet, ha vita van a felek között
A különélő házastárs kiesése az öröklésből azonban nem automatikus. E kiesési ok ugyanis csak akkor vehető figyelembe, ha arra valamelyik öröklésre jogosult – gyermek, szülő vagy a végrendeletben megjelölt egyéb örökös – hivatkozik.
Tovább bonyolítja a helyzetet, ha az életközösség fennállásról vita van az örökösök között. Ebben az esetben ugyanis a közjegyző nem dönthet, nem folytathat le bizonyítást, hanem fel kell függesztenie a hagyatéki eljárást, addig, amíg bíróság nem ítél a kérdésben. Ezzel pedig a hagyaték átadása akár évekig is elhúzódhat.
Végrendeletet gondozni kell
Az örökléssel kapcsolatos vitákat legegyszerűbben azzal lehet megelőzni, ha az örökhagyó még az életében érvényes végrendelet tesz, és arra is figyel, hogy az naprakész legyen. Azaz, a végintézkedést az élet- és vagyoni körülményeinek,valamint szándékának megfelelően időről-időre felülvizsgálja és aktualizálja. Ehhez mindenképpen érdemes öröklési jogban jártas ügyvéd vagy közjegyző segítségét kérni.
