A barátság igazi próbája: a kölcsön

A barátság igazi próbája: a kölcsön

Tudta, hogy a baráti kölcsönök felét legfeljebb csak részben fizetik vissza? Hogy a papír nélkül kölcsönadott pénz jó eséllyel nem az igaz barátság jele, hanem a barátság igazi próbája lesz? Ha az adós nem fizet, papír híján a kölcsönadók többsége nemcsak a barátságnak, hanem pénzének is búcsút mond, pedig nem kéne: ha előre gondolkodunk, egy egymilliós kölcsön esetén 30 ezer forintból mindkettőt megmenthetjük.

Sokan segítik ki átmeneti pénzzavarba kerülő barátaikat, rokonaikat, ismerőseiket, akik inkább hozzájuk fordulnak, mintsem egy banktól vagy a villámgyors, 48 órán belüli segítséget ígérő cégektől vennének fel személyi hitelt. Amit ráadásul 15-20 százalékos plusz költséggel megfejelve kell visszafizetni, miközben a barátok és ismerősök általában nem számítanak fel kamatot, sőt, ha úgy adódik, még fizetési haladékot is el lehet érni náluk.

Aki először ad kölcsönt ismerősének, az a legritkább esetben ír róla bármilyen szerződést vagy bizonylatot, kevesen feltételezik ugyanis, hogy a barát, rokon, ismerős nem adja meg időben a tartozását. Egy nemrégiben készült kutatás szerint ez nagyon nem így van, sokkoló, de a baráti kölcsönök felét csak részben, hatodát pedig egyáltalán nem fizetik vissza. A nemfizetéssel pedig jó eséllyel nemcsak a barátság vész el, hanem a pénz is, mert a kölcsönadók papír híján, karjukat széttárva, többnyire veszni hagyják követelésüket.

Nem véletlen, hogy aki egyszer már megégette magát, az másodszorra biztosan közjegyzőhöz fordul, és okiratot készíttet a kölcsönről. Kevesen tudják, hogy kétféle, egyszerű módon is bebiztosíthatják, kölcsönadott pénzüket gyorsan, hosszadalmas bírósági eljárás nélkül, törvényes úton visszakapják.

1. Foglaljuk a kölcsönszerződést egy közjegyzőnél közokiratba

A legnagyobb biztonságot az jelenti, ha a felek elmennek a közjegyzőhöz, és a kétoldalú kölcsönszerződést közjegyzői okiratba foglaltatják. A közjegyző által szerkesztett kölcsönszerződés esetén, ha az adós nem fizet, nem kell bírósághoz fordulnia, csak elég elmennie a közjegyzőhöz, mivel e dokumentum alapján közvetlenül kezdeményezhet végrehajtást, azaz a pénz behajtását.. Egy hosszabb ideig tartó perrel szemben a közjegyző bevonásával ideális esetben néhány héten belül a végrehajtónál landolhat az ügy, ráadásul mindent aprólékos részletességgel szabályozhatunk benne, például eleve engedhetünk részletfizetést a barátunknak.

2. A kölcsönt felvevő tegyen egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot a pénz visszafizetéséről

A kölcsönadáskor kiköthetjük, hogy csak akkor adjuk oda a pénzt a barátnak, rokonnak vagy ismerősnek, ha ő elmegy a közjegyzői irodába és egy úgynevezett kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesz arról, a megbeszélt időpontban visszafizeti a kölcsönünket. Az egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat kevesebbe kerül, mintha a teljes szerződést okitratba foglalnánk – egy egymilliós szerződés esetén 30 ezer forintból tokkal-vonóval megvan –, s későbbi jogvita esetén garanciaként ugyanúgy felhasználható. Többmilliós kölcsönnél viszont érdemes mélyebben a zsebbe nyúlni és inkább a kétoldalú kölcsönsszerződést közjegyzői okiratba foglaltatni, mivel az garancia lesz a szerződés érvényességére is.

Hogy drága lenne a szerződés? A kölcsönkérőnek még mindig sokkal olcsóbb, mintha banki hitelt vett volna fel, hiszen ott nemcsak a szerződéshez, hanem a kölcsönhöz is kapcsolódnak díjak és költségek, nem is beszélve a kamatokról. De ennél fontosabb érv is van: a közokirat vagy szerződés megléte önmagában is növeli a fizetési hajlandóságot, így nemcsak a pénz kerül vissza jó eséllyel a kölcsönadóhoz, hanem a barátság is megmarad.

Kapcsolódó tartalmak

Kölcsönök és végrehajtásuk

Kölcsönök és végrehajtásuk

A magánkölcsönök túlnyomó többségéről még mindig nem készül semmilyen írásos dokumentum vagy szerződés.

Tovább
Barát vagy adós: hogyan adjunk kölcsönt ismerősöknek?

Barát vagy adós: hogyan adjunk kölcsönt ismerősöknek?

Bizonyára sokan jártak már úgy, hogy kölcsönöztek egy barátjuknak vagy ismerősüknek, aki azonban sehogy sem akarta visszaadni a pénzt.

Tovább
Légy észnél, ha kölcsönt adsz! A bizalom kevés, papír kell

Légy észnél, ha kölcsönt adsz! A bizalom kevés, papír kell

Milliókat adunk kölcsön barátunknak, rokonunknak, ismerősünknek anélkül, hogy papírt írnánk róla.

Tovább