Nézzen utána a használt autó vásárlásánál a kocsit terhelő jogoknak!

Nézzen utána a használt autó vásárlásánál a kocsit terhelő jogoknak!

A cikk több mint egy éve készült, nem feltétlenül a hatályos információkat tartalmazza.

Egy használt autó vásárlásánál magától értetődő, hogy először kívül-belül alaposan átnézzük a kocsit, megyünk egy próbakört. Sokan szakértő ismerősüknek, vagy egy autószerelőnek is megmutatják, illetve elviszik a szakszervízbe egy diagnosztikai vizsgálatra. Emellett tavaly január óta elérhető az ingyenes Jármű Szolgáltatási Platform, amelyben az autó „életútját” lehet megnézni. Ha a vevő nem akar magának bajt, akkor viszont érdemes utánanézni az autó tulajdoni viszonyainak is. Kevesen tudják, hogy van egy ingyenes adatbázis, a hitelbiztosítéki nyilvántartás, amiből kiderül, hogy terheli-e egy kocsit például zálogjog. Ha ezt elmulasztjuk megnézni, később akár lefoglalhatják és elárverezhetik frissen vett autónkat. 

 

Két adatbázist mindenképpen érdemes átböngészni, mielőtt valaki használt autót vesz. Az egyik Jármű Szolgáltatási Platform, amely az ügyfélkapun keresztül érhető el. Itt az autó korábbi eredetiségvizsgálatának és műszaki vizsgáinak eredményét lehet megnézni, fotókkal dokumentáltan. Így például könnyen kiszűrhető, ha egy kocsinak visszatekerték a kilométeróráját.

A másik adatbázis a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) által működtetett, szintén ingyenesen kereshető hitelbiztosítéki nyilvántartás, amely az ingósággal – így például gépjárművekkel, gépekkel – kapcsolatban tartalmazza, hogy az adott tárgyon fennáll-e valakinek a zálogjoga, illetve érinti-e lízing, tulajdonjog-fenntartás vagy faktorálás. Fontos, hogy a nyilvántartásban nem szerepelnek az ingatlanon és a lajstromozott vagyontárgyakon (például repülőkön, hajókon) fennálló jogok és követelések.

A hitelbiztosítéki nyilvántartásba minden olyan cégnek vagy magánszemélynek kötelező regisztrálnia, aki ingóságot lízingel, elzálogosít vagy oly módon ad el, illetve szerez meg, hogy azon az eladó tulajdonjoga fennmarad. Ide tartozik például egy részletre vásárolt gépjármű is, amellyel kapcsolatban az eladó a vételár kifizetéséig tulajdonjog-fenntartással él. Ennek biztosítékaként jegyzik be a nyilatkozatot a nyilvántartásba. Mivel egy ilyen adásvételnek feltétele, hogy az ingóság bekerüljön a nyilvántartásba, például egy kocsit lízingelő vagy részletre vásárló vevő addig nem tudja elhozni a szalonból az autót, míg nem regisztrált a nyilvántartásba, melynek érvényesítéséhez minden esetben közjegyzőhöz kell fordulni.

Aki használt autót vagy egyéb nagy értékű ingóságot vesz, az adásvétel előtt mindenképpen érdemes megnéznie a hitelbiztosítéki nyilvántartást. Egy autóra az alvázszám alapján egyszerűen rá lehet keresni. Ha ezt elmulasztja, és – tudtán kívül – úgy veszi meg a kocsit, hogy az zálogjoggal terhelt, a járművet a korábbi tulajdonos tartozása fejében a bírósági végrehajtó lefoglalhatja, majd elárverezheti. Ez ellen az újdonsült tulajdonos semmit sem tehet, hiába állítja, hogy az eladó nem szólt neki, nem hivatkozhat jóhiszeműségre sem, hiszen a nyilvántartásba való betekintéssel tudomást szerezhetett volna arról, hogy a gépjármű nem a vele szerződő fél tulajdonában áll. 

A hitelbiztosítéki nyilvántartás használatának az ingóságok vásárlása estén ugyanolyan automatizmussá kellene válnia, mint egy ingatlan vásárlásánál a tulajdoni lap lekérésének. A nyilvántartásba – amelyben jelenleg 558 ezer ingóság szerepel – bárki ingyen betekinthet az interneten, az adatok néhány perc alatt lekérhetők. A rendszerben szereplő ingóságok száma folyamatosan növekszik, 2019-ben több mint 114 ezer új bejegyzés került a nyilvántartásba.

Kapcsolódó tartalmak

Kölcsönautóval külföldre? Ezeket az iratokat feltétlenül vigye magával!

Kölcsönautóval külföldre? Ezeket az iratokat feltétlenül vigye magával!

Milyen iratokat vigyünk magunkkal, ha céges vagy kölcsönautóval megyünk külföldre?

Tovább