Volt párja nem fizeti a tartásdíjat? Megmondjuk, mit tehet

Volt párja nem fizeti a tartásdíjat? Megmondjuk, mit tehet

A cikk több mint egy éve készült, nem feltétlenül a hatályos információkat tartalmazza.

Elvált szülők előtt nem ismeretlen probléma, hogy volt házastársuk egyáltalán nem vagy csak több hónapos csúszásokkal fizeti a gyerektartást. Sokan türelmesen várnak akár hónapokig, évekig is, miközben nem tudják: hat hónap után jogos tartásdíj-követelésük is veszélybe kerülhet, ha nem tesznek lépéseket annak behajtására. Pedig van módja annak, hogy per és civakodás nélkül hozzájussanak jogos jussukhoz.

Magyarországon a házasságkötések fele válással végződik, és az egyszülős családok száma folyamatosan emelkedik: ma már minden ötödik családban csak egy szülő neveli a gyermekét. A „csonka” családok visszatérő problémája, hogy a volt házastárs – például anyagi okokból, vagy mert a kedve éppen úgy tartja – nem fizeti a gyerektartást.

Mit tehet ilyenkor a másik fél? Morgolódik, bírósághoz fordul, vagy egyszerűen csak vár, akár hetekig, hónapokig, hátha felébred a lelkiismeret volt párjában? A türelem ebben az esetben nem biztos, hogy kifizetődő, mert ha sokáig várunk, könnyen hoppon maradhatunk! Kevesen tudják ugyanis, hogy ha fél évig nem tesznek lépéseket a tartásdíj-követelés behajtására, akkor az csak akkor lesz később érvényesíthető, ha a tartásra jogosult meg tudja alaposan indokolni, hogy addig miért nem kérte a tartásdíjat. A körülményektől függően több megoldás is van, amivel pereskedés nélkül a pénzünkhöz juthatunk.

Előfordul, hogy a tartásra kötelezett nehéz anyagi helyzetbe kerül, például megbetegszik, vagy elveszíti a munkáját, és ezért marad el a tartásdíjjal. Ilyen esetekben segítséget nyújthat, ha közjegyzőhöz fordulunk. A tartásra kötelezett ekkor közjegyző előtt ismerheti el a tartozását és nyilatkozhat arról, hogy mikor és miképpen kívánja rendezni az elmaradást. Ezzel biztosíthatjuk, hogy ne csússzunk le a törvény szerinti hat hónapos határidőről, sőt ennél több is lesz a kezünkben: ha a volt házastárs a nyilatkozat ellenére sem fizetne, akkor a közjegyzőtől közvetlenül – bírósági eljárás nélkül – kérhető a végrehajtás elrendelése. A közjegyző előtt a volt házastárs a hat hónapnál régebben lejárt részletek megfizetésére is vállalhat kötelezettséget, így az is közvetlenül végrehajtható lesz.

Ha bíróság ítélte meg a tartásdíjat, pontosan meghatározva, hogy a kötelezettnek mennyit és mikortól kell fizetnie, akkor ennek a végrehajtását a bíróságtól kell és lehet kérni, amennyiben a tartásdíj nem érkezik meg időben vagy pontosan.

Ha nincs bírósági határozatunk a tartásdíjról, csak például egy sima megállapodásunk mivel élettársak voltunk, akkor célszerű közjegyzőhöz fordulni és fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezni a volt házastárssal szemben, ha az nem hajlandó fizetni. Ha a volt házastárs nem vitatja a követelést, azaz 15 napon belül nem mond ellent, akkor a közjegyző – a fizetési meghagyást kezdeményező fél kérelmére – elrendeli a követelés végrehajtását. Ebben az esetben a volt házastárs havi fizetésének maximum 33 százalékát lehet levonni a tartásdíjra úgy, hogy ez a követelés minden más követelést megelőz, amennyiben az adóssal szemben más követelés végrehajtása is folyamatban van.

„Ha nincs bírósági határozatunk a tartásdíjról, csak például egy sima megállapodásunk, mivel élettársak voltunk…”.

Kapcsolódó tartalmak

 Van megoldás, ha adósságot örökölt

Van megoldás, ha adósságot örökölt

Tízből akár hét esetben érintett lehet a hagyaték valamilyen hitellel.

Tovább
5 tipp, hogy ne legyen rémálom a lakáskiadásból

5 tipp, hogy ne legyen rémálom a lakáskiadásból

Fel lehet készülni a legrosszabbra? El lehet kerülni a hosszas pereskedést, és az idegőrlő huzavonát?

Tovább
Behajthatják rajtam az elévült tartozást?

Behajthatják rajtam az elévült tartozást?

Sokan nem tudják, mihez kezdjenek, ha fizetési meghagyást hoz a postás, főleg, ha jogtalannak tartják a követelést.

Tovább