Kiköltözési nyilatkozat

Kiköltözési nyilatkozat

A cikk több mint egy éve készült, nem feltétlenül a hatályos információkat tartalmazza.

A kiköltözési nyilatkozat a lakás vagy üzlethelyiség bérlőjének egyoldalú nyilatkozata (kötelezettségvállalása) arra vonatkozóan, hogy a bérleti szerződés megszűnésekor – bármilyen okból is történjen az – kiköltözik az ingatlanból. Így a kiköltözési nyilatkozat a bérbeadó számára a bérleti szerződésen felüli plusz garanciát jelent. (Ha a teljes bérleti szerződés közjegyzőnél készül, a közjegyző a felek kérelmére a bérleti szerződésbe is belefoglalja a kiköltözési nyilatkozatot, nem kell külön okirat róla.)

 

A kiköltözési nyilatkozat elkészítésének előfeltétele a felek által előzetesen már aláírt bérleti vagy más jogügyletet (pl. adásvételt) tartalmazó szerződés. A már aláírt bérleti- vagy más szerződés alapján a bérlő, illetve a szerződés kötelezettje tesz egyoldalú kiköltözési nyilatkozatot a közjegyző előtt.

A kiköltözési nyilatkozatnak nemcsak a bérleti, hanem az adásvételi szerződések vonatkozásában is fontos szerepe lehet, annak érdekében, hogy az eladók a meghatározott időpontban kiköltözzenek, és a vevő birtokba vehesse az ingatlant.

Amennyiben a jogosult (vevő, lakáskiadó) célja nemcsak a bérlő/ingatlaneladó, azaz a kötelezett kiköltöztetése az ingatlanból, hanem az esetleges hátralékos bérleti díj és egyéb költségek behajtása is, úgy célszerű az egész bérleti szerződést, vagy egyéb jogügyletet teljes terjedelmében közjegyzői okiratba foglalni vagy erre vonatkozóan is egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tenni.

 

Miért jár jól a bérbeadó, ha a bérlő kiköltözési nyilatkozatot tesz a közjegyzőnél?

  • Közvetlen végrehajthatóság

A közjegyzői okiratba foglalt kiköltözési nyilatkozat jelentősége, hogy az közvetlenül végrehajtható, azaz, a nyilatkozat alapján hosszas bírósági eljárás nélkül, közvetlenül, akár rendőri közreműködéssel is ki lehet tenni a jogosulatlan ingatlanhasználó a bérleményből.

 

Milyen dokumentumok szükségesek kiköltözési nyilatkozat elkészítéséhez?

  • A nyilatkozó személyi igazolványa/vezetői engedélye/útlevele és lakcímkártyája, adókártyája,
  • cégek esetén cégjegyzékszám vagy adószám (a cégkivonat lekérdezéséhez),
  • az aláírt, eredeti magánokirat bemutatása, amely jogügylet alapján a nyilatkozó a kiköltözési nyilatkozatot teszi (pl.: bérleti szerződés, adásvételi szerződés stb.).

 

Mennyibe kerül a kiköltözési nyilatkozat elkészítése?

A közjegyzői díjról ezen az oldalon talál általános információt. Az adott közjegyzői eljárásban fizetendő díjról minden esetben az eljáró közjegyzőtől kérjen tájékoztatást!

 

Melyik közjegyzőhöz fordulhat?

Bármely közjegyzőhöz fordulhat a kiköltözési nyilatkozat elkészítése érdekében, javasoljuk, hogy keresse az Önhöz legközelebbi közjegyzői irodát.

Kapcsolódó tartalmak

Egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat

Egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat

Az egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatban a nyilatkozó vállalja, hogy a szerződésben foglalt kötelezettségét maradéktalanul teljesíti.

Tovább
Bérleti és lakásbérleti szerződés

Bérleti és lakásbérleti szerződés

Ha attól tart, hogy bérlője nem fizeti a bérleti díjat, akkor a közjegyző által készített, bérleti szerződéssel érezheti biztonságban magát.

Tovább
Nem fizet az albérlőd? Íme, három tipp, hogyan oldd meg a helyzetet!

Nem fizet az albérlőd? Íme, három tipp, hogyan oldd meg a helyzetet!

Lakásunk bérbeadása könnyen rémálommá válhat, ha az albérlő nem fizeti a bérleti díjat.

Tovább