Az idei nyár a fél világ számára focilázban telik. Mit kell tennie annak az apukának, aki kivinné kisfiát az oroszországi világbajnokságra, vagy csak egy másik országban a tengerparti kivetítőn nézné a meccseket csemetéjével? Mit tegyen az a vállalkozó, aki szeretne gondoskodni róla, hogy a cége a nyaralása alatt is zökkenőmentesen működjön? Hogyan intézhetjük banki, postai, orvosi ügyeinket, amikor szabadságon vagyunk, esetleg külföldön nyaralunk? Hova fordulhatunk, ha sürgős esetben külföldön kell meghatalmazást adni az otthoniaknak?
Kell-e a másik szülő beleegyező nyilatkozata, ha csak az egyik szülővel utazik külföldre a gyermek?
Nyugodtan elindulhat külföldre az egyik szülő a gyermekével, vagy mindenképpen szükséges ehhez a másik szülő beleegyező nyilatkozata? Ez a kérdés leginkább elvált szülők esetében merül fel, ám előfordulhat, hogy szükségessé válik a nyilatkozat akkor is, ha a szülők közösen nevelik a gyermeket (azaz a szülői felügyeleti jogot közösen gyakorolják). Ha csak egy rövid nyaralásról van szó, a másik szülő beleegyező nyilatkozata rendszerint nem szükséges, viszont ha huzamosabb időre utaznak külföldre, ahhoz már a másik szülő hozzájárulása is kell. Hiába nevelik gyermeküket együtt, ha például a csemetéjük az Egyesült Államokba megy pár hónapra nyelvet tanulni, és csak az egyikük kíséri el, a másik szülőnek rendszerint nyilatkoznia kell arról, hogy ez a beleegyezésével történik. Biztosra pedig minden esetben csak akkor mehetnek, ha közjegyző által készített angol nyelvű beleegyező nyilatkozattal a birtokukban lépik át a határt. A közjegyzővel készíttetett okirat akkor is szükséges lehet, ha a gyermek nem a szüleivel, hanem rokonokkal vagy barátokkal indul nyaralni, mert így igazolható csak, hogy szülői beleegyezéssel utazik.
Érdemes közjegyzőhöz fordulni azért is, mert az általa készített beleegyező nyilatkozat közokiratnak minősül, amit az illetékes hatóságok rendszerint bármely országban elfogadnak. Megoldás lehet az is, ha a saját magunk által vagy ügyvéd segítségével készített nyilatkozaton az aláírás hitelesítését kérjük a közjegyzőtől. Maga a közjegyzői okirat vagy az aláírás-hitelesítés közjegyzői záradéka is készülhet idegen nyelven, ehhez azonban olyan közjegyzőhöz kell fordulnunk, aki rendelkezik az adott nyelvből nyelvi jogosítvánnyal.
A fentiek szerinti iratok segítségével, ha a külföldi hatóság érdeklődne a gyermek státusza felől, egyértelműen és gyorsan bizonyítható, hogy nem jogellenesen tartózkodik külföldön. Határozott idejű külföldi tartózkodás esetén célszerű belefoglalni a nyilatkozatba a külföldön tartózkodás időtartamát, annak végső időpontját is. Ekkor a hozzájárulás csak erre az időszakra fog vonatkozni. Ezáltal az itthon maradó szülő a határozott időtartam lejártát követően igazolni tudja, hogy a gyermeket a másik szülő jogellenesen tartja külföldön, és így azonnal felléphet ez ellen.
Ide kattintva bővebb információt kaphat az egyes országokba kiskorúval történő beutazás szabályairól.
Elutazás előtt készíttessünk meghatalmazást!
Itt a nyár, a vakáció, de attól még az élet nem áll meg. Mielőtt útra kelnénk, érdemes átgondolni, mi lesz az itthoni ügyeinkkel, amíg mi nyaralunk. Ha egy cég vezetőjeként tudjuk, hogy a távollétünk alatt válik aktuálissá egy fontos szerződés megkötése, akkor célszerű közjegyzőnél meghatalmazást készíttetni a helyettesünknek arra, hogy azt aláírhassa.
Sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, ha előre tervezünk. Amennyiben például hitelfelvételbe fogtunk, érdemes végiggondolni, hogy a szerződésben érintett többi fél – például adóstárs, haszonélvező, kezes, zálogkötelezett – nem tartózkodik-e éppen külföldön, amikor az aláíráshoz szükség lenne a jelenlétükre. A szerződést nélkülük is megköthetjük, ha az érintettektől közjegyző által írt meghatalmazással vagy legalább közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott meghatalmazással rendelkezünk.
Ha fontos orvosi lelet érkezése várható utazásunk ideje alatt, akkor is meghatalmazást kell készíttetnünk, mert egyébként azt rajtunk kívül más nem veheti át. Egy laborvizsgálat eredményét a legtöbb intézményben még az illető házastársának sem adják oda érvényes meghatalmazás hiányában.
Célszerű meghatalmazást adni valakinek arra is, hogy átvehesse a postai küldeményeinket, hiszen lehetnek köztük fontos és sürgős levelek is. A postán van erre formanyomtatvány, ezen kívül bizonyos küldemények átvételére adhatunk meghatalmazást teljes bizonyító erejű magánokiratban is, de ha biztosra szeretnénk menni, foglaltassuk a meghatalmazást közjegyzői okiratba.
Ha külföldi tartózkodásunk alatt kell intézkednünk, például egy fizetési meghagyásos ügyben kell sürgősen meghatalmazást adnunk az otthoniaknak, akkor ezt az adott ország magyar külképviseleti hatóságán (konzulátusán) tudjuk megtenni.
Milyen a szabályos meghatalmazás?
A meghatalmazás hasznos és fontos dolog, ám mit sem ér, ha érvénytelen, ha nem felel meg a törvényi előírásoknak. Meghatalmazás írásakor ezért egy sor dologra érdemes odafigyelni. Például, ha géppel készítjük el, akkor a kinyomtatott iratot két tanúnak is alá kell írnia, továbbá a tanúk nevét és lakóhelyét is olvashatóan fel kell tüntetni. Ha elejétől a végéig saját kézzel írjuk, és a végén aláírjuk a meghatalmazást, akkor nincs szükség tanúkra. Egyszerű, kisebb jelentőségű polgári jogi ügyletek intézésére, eseti jelleggel szinte bárkinek adhatunk meghatalmazást; azt viszont kevesen tudják, hogy egyes ügyek vitelére – például egy hagyatéki tárgyalás vagy bírósági peres eljárás esetében – nem hatalmazhatunk meg akárkit, csak törvényben meghatározott személyeket (pl. egyeneságbeli rokon, testvér, ügyvéd). Fontos, hogy mindig az adott ügyben illetékes szerv tartalmi és formai elvárásainak megfelelő meghatalmazást készítsünk.
Ha biztosra akarunk menni, akkor forduljunk közjegyzőhöz, mert a közjegyzői okiratba foglalt vagy aláírás-hitelesítéssel ellátott meghatalmazást szinte minden hivatalos helyen elfogadják.